1.Fejezet

                                                           Új élet

Már vagy 4 órája nézem a tájnak nevezett rondaságot, mikor megláttam a hegyeket. Elállt a lélegzetem. Bármennyire is nem tudják az emberek én nagyon is szerencsés vagyok. A nagynénimnél fogunk lakni Bob és én. Egy nagyon menő kis kertes házban, nem dehogy ház inkább villa. Tudom most azt gondoljátok, hogy a nagynénim egy vérbeli ragadozó, mert a pénz zsémbes öregasszonnyá tette, de bármilyen furcsán hangzik is nem az. Nagyon kedves, mindig mikor még kisebbek voltunk a tesómmal nála aludtunk a nyáron egy-két hetet. Mindig szuperül éreztük magunkat. Ez aztán a szerencse nem igaz? Jól van a szüleim halála nem nevezhető szerencsének, de akkor is. Bob és én próbálunk felejteni, persze nem az emléküket, azt sose lennénk képesek. Mindegy, nem szabad a múlt gonosz dolgaira gondolni, hanem a jelen boldogságára. Milyen jó rím, miért nem az? Jézusom én magamba beszélek, de hát mi tehetnék, ha ez ezzel jár, legalább nem vagyok mindig szomorú.(A szüleim miatt.) 
Ezért is nyitottam egy oldalt a neten, aminek a címe: Egy lány nagyon furcsa élete. Ugye milyen költői? Gondolkodásom testvérem zavarta meg.
- Nem sokára oda érünk! - kiabálta hátra a vezető ülésről.
- Rendben! - ordítottam vissza.
Most per pillanat a tesókám vezet az Ő kocsijával. Pedig nekem is van. De hát mit tehetnék ő az idősebb, vagyis csak 5 perccel, de neki az is elég ahhoz, hogy Ő a nagyobb. Így mindíg ő parancsol. Mindegy.
Már alig várom, hogy mindent újra kezdjünk. Tiszta lappal.
Lekanyarodtunk a főútról és egy hegyi városban találtuk magunkat. Azért ez a neve mert a hegy tetején áll. Ugye milyen logikus?
Pár percen belül megálltunk a ház előtt.
Már szaladt is ki a villából Tess. Mivel így hívták.
- Sziasztok! De régen láttalak benneteket.
- Szia nénikém! - futottam oda és megöleltem.
- Szia Sophia! Hogy vagy? - kérdezte.
- Remekül köszönöm.
- Tess néni - ölelte meg Bob is.
- Szia, de néni? Én annyira még nem is vagyok öreg. Vagy igen? - kérdezte tőlem.
- Nem dehogy te nagyon is fiatal vagy!
- Hát igen. Na, gyertek be! - mondta.
Besétáltunk az ajtón és egy medence terült elénk.
- Emlékeztek még valamennyire a házra?
- Én nagyjából.
- Én csak egy nagyon picit - mondtam.
- Na, akkor fiacskám te mehetsz a te szobádba, ha már tudod, hogy hol van. Mi meg addig felmegyünk hozzád és mutatok neked valami újdonságot, amit még eddig nálam nem láttál. Mostanában csináltattam - mondta és közbe vezetett fel a lépcsőn - remélem tetszeni fog. A szobát is átrendeztem és csináltattam hozzá még két mellékhelységet is.
Beléptünk a szobába és nekem leesett az állam. A szoba gyönyörű volt. Lilán virított. A helység másik felében egy ajtó helyezkedett. A hatalmas ágy előtt tv. Mellette egy számítógép, a televizió mellet balra egy könyvespolcféleség, mellette pedig még egy ajtó.
Szuperül nézett ki.
- Na, tetszik? - kérdezte.
Ránéztem komolyan.
- Te most viccelsz velem?
- Nem jó?
- Dehogyis ez nem jó, - elkezdett szomorkodni - ez szuper.- Amint befejeztem a mondatot hatalmas vigyor kerekedett a száján.
- Örülök. Most pedig magadra hagylak, mivel nekem be kell mennem a városba. Ismerkedj meg a házzal, amíg távol vagyok. Szia!


Sophia szobája:

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn sikerült megírni az első fejit, de remélem azért nem haragszatok rám, annyira. :) Na, remélem tetszett, vagy ha nem akkor is írjatok SOK- SOK komit!
Puszi! ♥